Hűtlenségről szóló versek
Naptól virít, naptól hervad a rózsa...
Hogy szeretlek, mit tehetek én róla?
Nem tehetek, nem is teszek, nem bánom,
Te vagy nekem egyetlenegy világom.
Jaj de csalfa, jaj de csalfa
A leány,
Hány elhagyta a kedvesét,
Jaj de hány!
Hasztalan mászkálsz lábomnál,
Ismerem már szívedet.
Nincs helyed buzgóságomnál,
Mert megszegted hitedet.
Mit nekem hab! mit nekem vész!
Én nem félem haragát,
Kebelemnek pusztaságit
Száz vihar rohanja át.
Elpanaszlom a szomorufűzfának...
Elpanaszlom a szomorufűzfának:
Fáj a szivem, valahányszor meglátlak.
Kisütött fényesen
Az igazság napja:
Csalfaságod az éj
El nem takarhatja.
Mit integetsz a kendőddel!
Tán beszélsz a szeretőddel?
Hiába titkoltad,
Megsúgta a lelkem,
Hogy te, csalfa kis lány,
Mást szeretsz, nem engem.
Ne gyónj nekem, minek gyónnál!...
Ne gyónj nekem, minek gyónnál!
Álnokabb vagy a kigyónál.
Ne mentegesd, rózsám, magad!
Ilyen a lány, ilyen marad!
Dámon, hát csak elfelejted,
férjfi esküvésidet?
Száraz szemmel sírba ejted
pártod által Czidlidet?
Ó magyar vérbül eredett Menyecske!
Czinkosod' karjánn, ki urad' fejére
szarvakat raggat, hova mégy mosolygva
olly sietéssel?
Szól a lélekharang...
Huzzák valakire,
Akárkit kérdezek,
Nem tudja, hogy kire.
A faluban utcahosszat
Muzsikáltatom magamat;
Tele palack a kezembe',
Táncolok, mint veszett fene.