Gulyás Pál rövid verseiköltő és tanár |
Nem így akartam a vitát
hogy egy világnak mennydörgése
csapjon rá rettentő gitárt,
véres haldoklók hörgése.
Jönnek a fák, jönnek sorba,
az idő megérleli
őket, s nézd, hogy kergetőznek
a napfényben színeik!
Ismeritek a lassan elmerűlő
Napot, anyánkat, édes jó anyánkat?
Egy zászlót lengetett a szél
az épület magas oromján.
Felhőtlen volt az őszi ég
és tiszta kék vizében
ott hánykolódott a zászló mogorván.
A kertünkben voltam s a tarka őszre
gondolgattam, hogy íme, nemsokára
alárepűl a viruló mezőkre
s kibontja szárnyait, mint büszke páva.
Egy jegenyeakác tövében álltam.
Nagy zizegő akác volt. Tetején
őrködött lángsisakkal s lángruhában
az utolsó sugárzó esti fény.
A földből jönnek az édesanyák.
Édesanya a szép szőke kalász is,
édesanya a lombos esti hárs,
édesanya az illatos akác is.
Nemsoká kisfiam is nagy lesz.
Sokszor elnézem mostanába,
mint tölti bele az idő
az értelmet, mint egy pohárba.