Önismereti versek
A rendjelet megérdemelni,
Nem kell ehez szív, - csak egy kéz, mely ád...
Mégy hát te is, előre! jelszavad,
Már úti terved kész, csak egy baja...
Nem vagyok én nap, se hold,
Vagyok egy kis csillag,
Mely a sok millió közt
Szemérmesen ballag.
Én édes semmiségem,
Ficánkja bús magamnak,
De nézem s szívvel nézem:
Merre ragadnak
Világ-veszettség dühei.
Költő vagyok csak, semmi más,
Levél, ki elszakadt a fáról,
Repíti vágy és álmodás,
Hajnalba hull az éjszakából.
Látván az éhes róka egy Szőlő-lugast,
El kezd ugrálni a' finom gyümölcs után,
De majd, hogy el nem érte a szép fürtöket...
Sebtében eddig irtam;
Két hóra nem kevés;
Most, ím, erőt vesz rajtam
A régi csüggedés.
Ne adjatok rám aranyos palástot,
Nem kell a gyémántos korona,
De vigyétek a víg csörgő-sapkát is
S tarka köpenyeg sem kell soha.
Ne vesztegesd, ne vesztegesd
Az érdemes nevet rám,
Inkább egyébbel fejtegesd
Szíved javát, Arankám!
Király lovagja.
Fegyverem
szelíd, szomorú, tiszta nézés,
mellyel az éjt is megverem.