Munkáról szóló versek
Din-don, din-don, din-don, din-don;
cseng a pöröly, kalapács;
Dan-dén, dan-dén, dan-dén, dan-dén:
én vagyok a kis kovács.
Tavaszszal elveti a gazda a magot,
És ha a jó Isten szép időket adott,
Megnő majd a vetés, meg is sárgul nyárra,
Péter-Pálkor meg is érik a kaszára...
Tele rakták száraz galylyal
a kis taligát,
Mert hát otthon fűteni kell
a hideg szobát...
Gyáva henyélőknek másoltam sok pörös aktát,
Mert másként éhség dönt vala sírba utóbb.
Balatoni halászlegény,
Egésznap halászgat szegény.
Benépesült a délibáb hazája:
Pacsirtaszóra kelő szorgalom
Munkás csoportja izzad szakadásig
A forró fényben, híves hajnalon.
Minek panaszkodsz?!
Hogy rosszul bánnak itt veled,
A szidalom a kenyered.
Késő éjjel s a kora hajnalon
Igát vonszolsz, akár a jó barom.
Cseng a kasza, peng a sarló,
Nyomán fel-felsír a tarló,
Menekül a fürjmadár.
Három kis lány mit gondola,
Mikor hazulról elindula?
Pista kiment a rétre, szénát gyűjt serényen,
Meglátszik a szorgalom a csöpp kis legényen...
Agrária! földünk leánya: szellem,
Pihenj meg itt e rozskereszten -
Bealkonyult.
Fordítsd felém a képed
És szólj, óh életadó élet,
Mi fáj itt, mikor pendül a kasza?
Megérett a búza, sárgul a kalásza
Piroslik a szeme, kész az aratásra.
Dűl a kalásztenger, a kalongyák gyűlnek,
Aratók danája hangzik mindenünnet.
Nagyot kacag tavaszkor a Föld,
Ha kitelelt, földetlen gazdák,
Gazdagok gazdái, magyarok,
Ekéiket beleakasztják.
Húzom-húzom a fűrészt,
mert favágó vagyok:
A tuskóból pedig majd...
Amióta Évike a szobalány,
Hej, huj, szobalány!
Nincsen tükör a szobámnak falán,
Hej, huj, a falán.