rozakovacsne kedvenc versei
Az én szerelmem nem viharzó tenger,
Nem hajtja szenvedély.
Az én szerelmem nyugodt tónak képe
Oly csöndes, tiszta, mély.
Én nem tudok
A csendről, melybe száz forró titok
És jövendő viharok lelke ébred;
Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
Elvitte nyugalmam egy hajnali álom,
Feledve imetten a színe, alakja,
Ködbeborítva, messzemaradva...
Valamit keresek és nem találom.
A nagy utczasarkon
Öreg koldusasszony,
De nagyon szereti
A jó szívű Annát,
Mindennap kap tőle,
Mindennap egy krajczárt.
Beállt az éj, s szememre nem
Száll enyhe fátyola,
Nyilt ablakomra dőlve ki
Eszmélek tétova.
Szidott, gyülölt, haraggal néze rám;
Nagy dáma volt s kevély a mostohám.
Már alélva pislog szép fénye azoknak
Az éjjel szikrádzva égő csillagoknak.
Bíbor pompájokkal már mindjárt elhalnak
Felébredésére a piros hajnalnak,
Mely már mosolyogván a nagy hegytetőkre,
Napkeleti gyöngyöt hint a zőld mezőkre.
Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most
Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most,
legyen tiéd örökre az egész.
Vedd a telet és a nyarat, a lombost,
itt van neked az epe és a méz.
Azt irták a lapok minap,
Hogy egy költő segélyt kapott,
Az államtól szubvencziót.
Nem tréfa! Néztünk is nagyot.
Virága édes szerelemnek:
Az út porából fölemellek,
Rideg kedély volt, fogadok,
Ki téged így eldobhatott.
Idegenek közt a világon
Te voltál egymagad barátom.
Kaczaja, kínja életemnek
Lelkedből hozzám visszazengett.