Ady Endre versei az életrőlteljes nevén Ady András Endre, költő és újságíró |
Fázó pálmák alatt olvasok
Egy levelet, egy nagy levelet:
Kék lapra írták éles tollal
Gonosz szelek, bőjti szelek.
Isten, küldjön te szent kegyelmed
Szívemre halálom előtt
Valami különös szerelmet,
Valami különös szerelmet.
Uram! Szinházad rég felépitéd,
Immár látott az sok, sok ezred évet,
De darabod nem újult semmiképp,
A neve egy, a célja egy: az élet.
Hajh, Élet, hajh,
Kinek a köntösöd éget,
Hajh, Élet, hajh,
Te, aki ismersz, rázol is,
Kacagj most egyszer egy nagyot:
Nekem kivánnak
Csúnya véget.
A Szajna partján él a Másik,
Az is én vagyok, én vagyok,
Két életet él két alakban
Egy halott.
Pogányok üdve: érlelő nyár,
Nyüzsgő világ, por és salak -
Én, bús faun, karom kitárom
És áldalak, megáldalak.
Óh, csak itthon urfi az urfi:
Törött, paraszti pajtásokkal
Búsan-vidáman foly a beszéd:
Jó a feleség s nincs feleség.
Nyáron hirtelen barnaság
Jön néha valahonnan.
Csupa nagy gyász a Föld s az Ég
S a szívem félve, reszketőn
Téli tempókra dobban.
Be szikkadt szájjal mosolygok megint,
Száraz bölcseség vén aszálya bennem:
El kell már megint nagy vizekre mennem.
Szép asszonyom, a szerelem
Ötlettelen és ócska jószág,
És mégis, hidd el, ez az egy
Hajszás valamink: a valóság.
Életbérem sírva panaszlom,
Be csúfolós, kicsi:
Kétes dicsőség, kétes asszony,
Nagy harcok helyett aggos várás,
Akarat helyett tétovázás
S morzsái a dukált aranynak.
Magyar bolyba sodort léttel
Sírom el, hogy nincs magyarság,
Nincs kivétel
S még a fájdalmunk is régi.
Krisztus szent árnya s Heine ördög-arca
Táncolnak előttünk az uton.
Hull, hull a szitok, a röhej, a sugár.
Szaladnak a bélyegesek
S egy nagy csillag van a homlokukon.
Alkonyban szálltunk
Együtt a tavon,
Idegen ölű,
Ringató ölű,
Félelmes ölű,
Mélyvizű tavon.