Alkonyat
Azt gondolhatná az ember,
Az a sok csillag talán
Mindmegannyi égő lámpa
Fenn az ég boltozatán.
Nyögve kél az esti szellet,
Balzsamillat szárnyain,
Csolnakom száll a part mellett
Csörgő víznek habjain.
Pompázó, lusta, édes alkonyat...
Pompázó, lusta, édes alkonyat
Arany szeme méláz a lomb közén át,
De roppant árnyak, feketék és némák,
Cammognak már a vén erdő alatt.
Hűvös szeptember. Alkony.
A szürke tó
egy nagy kísértet félszeme.
Lehúnyt lelkem a másik.
Az őszutói barna alkonyat
Halkan piheg a pelyhező havon.
Aranylanak a halvány ablakok...
Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
a hósík messze selymesen ragyog.
Bűvös, édes és beszédes,
Nesztelen száll bár alá.
A ruhája lenge pára,
Díszt a bágyadt nap sugára,
Búcsucsókja sző reá.
Belepte első hó pihéje
Dombok hullámos vonalát,
Fehér dombok, szürke téli ég alatt.
Csak nyugaton szüremlik át
Pirosas-sárgás esti fény,
Mint egy emlékezet
A hó felett.
Az alkonyodó napba nézek,
S vöröslő pitvarában a nagy éjnek
Beszámolok...
Lovas vitéz voltam,
Éltem - szerettem, sose számítottam,
S egy bálványom volt: ez a hitevesztett,
Ezer év óta vérző nemzet,
Ezt nem róják föl nékem odafenn. -...