 | Reviczky Gyulamagyar költő és író |
Nagyobb vagy termetednél
S mondjuk, nagyobb nevednél.
Annál az egynél vagy csekélyebb,
A minek magadat te véled.
Azt irták a lapok minap,
Hogy egy költő segélyt kapott,
Az államtól szubvencziót.
Nem tréfa! Néztünk is nagyot.
Mint az árnyék, ha ragadja
Röpke szellő, jobbra-balra
Lebeg, illan... ismered?
Kikelet világos árnya,
- Játszi szellő veti-hányja -
Ilyenek a gyermekek.
Szeretek én bolyongani
Közöttetek, sirok halottjai!
Rég' porladó szivek fölött
A pázsit kétszer oly tömött.
Én nem tudom - sóhajt Klári néni, -
Mire venni, mi dologra vélni,
Hogy most mindent megváltozva látok:
Magamat és az egész világot.
Ha elközelg a szent karácsony
(Örömnek éje, áldalak!)
S angyalka jár kis csöngetyűvel,
Hol gyermekek zsivajganak:
A házhoz tartozók szemében
Mosolygó békefény derül.
Urunk, atyánk, az ég lakója;
A csillagoknak alkotója,
Ki fentartod mindenütt a rendet;
Dicsőség a te nagy nevednek!
Most keseregd ki bánatod':
Sirasd magad meg, ez a te napod,
Magános élet gyászos embere!
De szomorú tekinteteddel
Ne a halottakat keresd fel,
Ne menj a temetőbe, ne!
Irásim közt motozgatok,
Foszlányokon merengek.
Ez össze-vissza hányt lapok,
Ezek a csonka versek
Másoknak semmiségek;
Nekem egy ifju élet.
Aranykötésü imakönyvet
Hagyott rám örökül anyám,
Kis Jézus ingben, glóriában
Van a könyv első oldalán.
Rossznak mondod a világot,
Dőresége bosszuságod;
Siratod az élet álmát,
Földi gondok durva jármát;
Felpanaszlod lázban égve:
Bölcs elméje, jók erénye
S fényt sugárzó lángod, ég,
Csak hiúság, búborék.
Templomba tévedtem s a félhomályban
Megálltam, búban elmerülve mélyen,
Hol a zsidók királya haloványan,
Bágyadt szemekkel halni készül épen.