Tóth Kálmán

Mily szép...

Mily szép, terebélyes amott az a fa,
Tündérkezek ágait összefüzék,
Törzsét is a lombok ugy eltakarák,
Mint a sürü fátyol a zárda szüzét.

Gömbölyded ivet vet alakja - talán
Órjási bokor, nem is annyira fa,
De lepke nem áll soha meg tetején,
Nem hat bele néha se napsugara.

Tán elkerüli maga a vihar is,
Vagy csak kivül éri, és ott se nagyon,
Mig benne, sötét, örök árnya alatt
Végetlen a béke, a csend, nyugalom.

Mily jó siri bék' helye lenne ez árny,
Szivnek, mely az emberit ugy gyülölé,
Hogy a temetőbe' se lenne nyugodt,
Oda jutva a csontja a többi közé.