Fa
FIATAL FA. Lassan, ó szél gazda, lassan!
Egy magammal bánjál irgalmasan,
Csererdőkkel vívnod főbb dicsőség lészen,
Én gyenge vagyok, jaj! öszvezúzsz egészen!
Jönnek a fák, jönnek sorba,
az idő megérleli
őket, s nézd, hogy kergetőznek
a napfényben színeik!
A föld alól feljött a fa,
mert ott örök az éjszaka,
Az éjszakából felrohant
és most virágzik boldogan.
Egy jegenyeakác tövében álltam.
Nagy zizegő akác volt. Tetején
őrködött lángsisakkal s lángruhában
az utolsó sugárzó esti fény.
A földből jönnek az édesanyák.
Édesanya a szép szőke kalász is,
édesanya a lombos esti hárs,
édesanya az illatos akác is.
Kóbor gyermekem hazajött:
Kicsi Békességem
S a fák és a záporos vihar
Nagy egyességét nézem,
Csókos csatáját bámulom.
Itt léptetnek az árva fák,
Vert katonák züllött komiszban.
Városi fák, kiket az ősz
Szerelt le és a dér leszabdalt
Csillagot, tarka paszományt.
Kertemnek közepén szép kerek almafa,
Öröm nézni rája;
Ezer alma rajta, meghajlik alatta
Ékes koronája.
A kert szélén vén almafa,
Száraz levél zörg alatta.
Száraz levél, sárga levél;
Nagy szomorúságról beszél.
Földrengés, vagy villámcsapás alatt
A Hargitán egy szikla meghasadt.
Ragyogj, ragyogj még, őszi napsugár,
Melengesd testét az elaggott földnek!
Szánd meg szegényt, óh nézzed, mily kopár,
Talán nem is zöldül ki soha többet.
Mily szép, terebélyes amott az a fa,
Tündérkezek ágait összefüzék,
Törzsét is a lombok ugy eltakarák,
Mint a sürü fátyol a zárda szüzét.
Elszállott az idő fölöttem.
Vén körtefa, búcsúzni jöttem.
Virágodat tán sose látom,
Isten veled, öreg barátom,
Legjobb barátom!
Nem telek én be sosem veletek, levegőkoszorús fák,
szelek szelíd harangjai!
Századokig bámulnám, mint seper át a vidéken
a lombot űző szélroham.