Egy hölgy emlékkönyvébe
Nevem kivánod emlékül leány?
Ah félek, késő ez emlékezés!
Te láttad volt, miként szívvésze hányt,
S mint dúlt egész valómon szenvedés:
O mért ekkor rám nem emlékezél,
Hahogy rokon szűt bennem érezél?
Tán felnyilik akkor a szívvirág,
S nem érzi meg hosszú évek havát;
Erőt kölcsönz nekem az ifjuság,
S együtt éljük át az élet javát:
Mit nyujtni képes földi élvezet,
Jelen, jövő, avagy emlékezet.
De ah! késő már az emlékezés:
A szív elhal, ha többé nem remél;
Érzelmit elfonyasztja szenvedés
Mint téli fárul elhull a levél...
És illy levél-fosztott fa már szivem!
S hervadt levél lesz zöldek közt nevem.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!