Oláh Gábor

A bécsi burg alatt

Alkony. Esik. Bús magyar madarak:
Darvadozunk a bécsi Burg alatt.
Herakles tombol, ví a várfalon,
Az úton köd, lelkünkön siralom.

Hamuszín fátyolt esik az eső.
Mi vagyunk itt a magyar temető,
Berogyott lelkek, csontok és vasak.
De Bécs és Burgja büszkén állanak.

Hej, Sándor Ferkó, hol ömölt borod?
Balogh Ádám, hol táncolt táborod?
Hol olvadt venyigés tűzön szalonna?
Hol vágták a fakó tokost halomra?

A Burg fehér szelleme ránk kijár.
Kísért rémmel a kétfejű madár.
Átkunk korom-szenny a ciklopsz-falon,
De nő Bécs és fogy a hármas halom.

Mit víjjuk, véres, faltörő fejek
A ledönthetetlent? Miért? Minek?
Avar dombok fölött nem kél virulás,
Nekünk nincs hátra más, mint: szép kimúlás.

Aranyunk elpengett; fő, kéz üres.
Fejünk lehorgad: sírokat keres.
A mát megettük, zálogban a holnap;
Dajkáink síri verseket dalolnak.

Hamuszín fátyolt esik az eső.
Mi vagyunk itt a magyar temető.
Bolond fejem a kövön görgetem,
Sírok, mint Péter, nagy keservesen.