Szerző

Tábori Piroska

költő, ifjúsági író, műfordító és szerkesztő

1892. november 20. — 1947. május 2.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 23 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2020. augusztus 5.

Megosztás

Címkék
Kedvencnek jelölte

Tábori Piroska

Búcsuzás

Ködös alkonyat, terjeng a sötét.
Magam vagyok.
Nézem a kályha hamvadó tüzét.

Levelek égnek. Azoknak a lángja
Lobog, remeg.
Mintha a tűzhalál nekik is fájna.

Tűzből születtek, forró, tüzes vágyból.
Mely most is ég.
Valahol tőlem nagyon messze lángol.

Szava zenéjét mohón itta lelkem.
Én Istenem.
Te tudod csak, hogy mennyire szerettem.

Örök érzések, csodaszép szavak...
Lohad a tűz.
Belőlük már csak marék hamu marad.

Újra szítom, száraz virágszirommal.
Valaki küldte
Rajongó, meg nem ingó bizalommal.

Amíg az erdőt, nagy hegyeket járta,
A világ minden
Színes, szép virágát csak nekem szánta.

Nézem a tüzet: kialudt egészen.
Egy csomó pernye
Mered rám szemrehányón, bús sötéten.

A füstje szállt. Az ablakot kitárom,
Hadd szálljon messze,
Mint búcsúzó, utolsó, könnyes álom.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom