Szerző

Havas Gyula

költő, újságíró és kritikus

1893. — 1918. szeptember 27.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1196 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2020. január 25.

Megosztás

Címkék
Kedvencnek jelölte

Havas Gyula

Vándordal

Fülembe sír a szél szava,
utamra húll a tél hava.

És nem derít borút a nap,
be nem ragyogja útamat.

De mámorít az alkonyat
keresni messzi partokat.

Megyek magamban álmatag,
irígylem én a szárnyakat.

Nagy ég, repűlni volna jó
a végtelenbe, hol hajó?

Egy csillag édesen kigyúl
és áradozva zengi túl

a fény a messzi éjeket,
a perc a hosszu éveket.

Oly szédítő a végtelen,
ha jő a messzi ég velem

s mit égre fest a régi vágy,
oly messze még a délibáb!

Nyugat, 1918 / 17. szám

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!