Dukai Takách Juditelhíresült nevén Malvina, magyar költőnő |
Egy csendes kalibám itt, hol a szép Rába
A virágos rétek partjait locsolja,
Tőled, szent természet érzése, hiába,
Szivemet semmi tárgy másfelé nem vonja.
Eltüntél, el s ah örökre tüntél!
Gyönyörrel telt kora szép éltemnek.
Hányszor édes örömöket szültél
Szent lángokra felhevült keblemnek.
Mi az ember? - Egy kinyílt rózsaszál
A virító kornak tündéres kertjében;
Addig mosolyg, míg tövisre talál
S elhervad éltének legszebb idejében.
Megesküdött még bölcsőmnek
Legelső ringásánál
A sors, hogy majd jövendőmnek
Kacag bús homályánál.
Itten töltöm vígan napjaimat
E szalmafödeles együgyű kis házban.
Itt öntözöm zsenge virágimat
E kis kertecskének híves homályában.
Ne halogasd napról napra
Óh halandó, tettedet,
Mert nem tudod, ha holnapra
Húzhatod-e éltedet.
Barna lánynak bús a szíve,
Könnyektől ázik két szeme.
Fájdalmában hova legyen,
Virágos kertjébe megyen.
Édes érzés a szeretet,
Mely nyilával sebesített;
Nyilaidtól, látod, vérzem,
Nyilaid sebeit érzem.
Kegyes Isten! minő nagyok
Szent csudatételeid!
Mely által láthatatlanok
A te végezéseid!
Hozzád jövök, ha az öröm
Könnyeket rejt szemembe;
Hozzád jövök, ha a balsors
Nyilat lövell szívembe...
Szép aranyideim! be szerencséltettek,
Minden boldogságban engem részeltettek.
Keszthely! szent természet remekelt csudája!
Dicsőn zenge téged a felkoszorúzott
Berzsenyinek csuda isteni múzsája;
S örök tavasz ölel a benned támadott
Bölcsed lángfényétől.
Kint sétáltam egykor mulattomból este,
Szemléltem a holdat s vérpatakot feste.
Kérdém, mit jelent ez, mondja meg valaki,
Melyre felelének az égnek alaki:
"A franc hőssel leszen háborútok néktek,
Majd a félelemtől tűz nélkül elégtek."
Igy megrongáltatik mostan Magyarország,
Hogy sok idő kell, még majd azt helyrehozzák.
Boldog, boldog idők! hová repültetek,
Képzelt arany-várak, hát mind ledőltetek
A semmiség ölébe?
Mikor karjaimmal még ölelhettelek
Mikor enyémnek még nevezhettelek
Reményem tükörébe!
Vége van már a gyönyörű időnek,
Elrepült tőlünk siető futással
S mi kinyílt karral, szemeink utána
Vetve sóhajtunk.