 | Dukai Takách Juditelhíresült nevén Malvina, magyar költőnő |
Kint sétáltam egykor mulattomból este,
Szemléltem a holdat s vérpatakot feste.
Kérdém, mit jelent ez, mondja meg valaki,
Melyre felelének az égnek alaki:
"A franc hőssel leszen háborútok néktek,
Majd a félelemtől tűz nélkül elégtek."
Igy megrongáltatik mostan Magyarország,
Hogy sok idő kell, még majd azt helyrehozzák.
Kegyes Isten! minő nagyok
Szent csudatételeid!
Mely által láthatatlanok
A te végezéseid!
Édes érzés a szeretet,
Mely nyilával sebesített;
Nyilaidtól, látod, vérzem,
Nyilaid sebeit érzem.
Barna lánynak bús a szíve,
Könnyektől ázik két szeme.
Fájdalmában hova legyen,
Virágos kertjébe megyen.
Eltüntél, el s ah örökre tüntél!
Gyönyörrel telt kora szép éltemnek.
Hányszor édes örömöket szültél
Szent lángokra felhevült keblemnek.
Hozzád jövök, ha az öröm
Könnyeket rejt szemembe;
Hozzád jövök, ha a balsors
Nyilat lövell szívembe...
Megesküdött még bölcsőmnek
Legelső ringásánál
A sors, hogy majd jövendőmnek
Kacag bús homályánál.
Barátom! Szent tűzzel emelem kezemet
S azon szent oltárra teszem le képemet,
Amelyet a minap barátságunk emelt,
És a hívség rózsakoszorúkkal hímelt;
Az oltárra, melyet az érc-állandóság
Támasztván, nem rontja meg a múlandóság.
Gondolatim az esztendő végével
Mindeneknek vagyon öröm
Számokra elkészítve,
De keseríti azt üröm
Búbánattal vegyítve.
Ki az, ki koszorút fona hajfürtömre
S ékes lantján zengé el kicsiny nevemet?
Midőn gyászt vont a bú édes örömömre,
S barátném halmánál hullatám könnyemet?
Az igaz barátság e széles világban
Ritka madár akármely szép társaságban;
Sok tud hízelkedni, de nem barátné ám,
Csuda ritkaság ez, avagy nincs is talán!
Minden örül, valamerre
Könnyes szemeim néznek,
Még a bús gerlicék is tán
Vígabb éneket zengnek.
Istent elmetalálmány
Bájoló ömledezés!
Dicső kézből jö tt adomány,
Égi szent lelkesedés!
Keszthely! szent természet remekelt csudája!
Dicsőn zenge téged a felkoszorúzott
Berzsenyinek csuda isteni múzsája;
S örök tavasz ölel a benned támadott
Bölcsed lángfényétől.