Az elmúlt egy hónap új versei
Hogy üdvezűljön egykoron,
Ha gyermek született,
Templomban rá békés kezek
Hullatnak szent vizet...
Dalost temetnek csendesen,
Toronyban semmi hang -
Ha gazdagon fizettetik,
Beszél csak a harang.
Egykoron itt Árpád véres hadi népe zajongott
A fejedelmi vezér érczbuzogánya körűl.
Szűz borzongások, pompás szavak,
Új, nagy látások királyfia volnék
S lelkemen, szép, pogány lelkemen
Egy csúf rontás ül, pusztít, bitorol még.
Nyáron hirtelen barnaság
Jön néha valahonnan.
Csupa nagy gyász a Föld s az Ég
S a szívem félve, reszketőn
Téli tempókra dobban.
El innen, el!
Ki a szabadba vágyom én,
Hol nincsenek rideg falak,
S csapongva száll az ég felé
A képzelet, ha szárnyra kap!
Elszorul a szívem,
A mikor azt látom,
Hogy az, ki olyan volt,
Mint egy tündérálom,
Elfonnyad, megfakul
Mint a letört rózsa,
A szirmait elhullatja.
Ó ne hidd, hogy a dicsőség,
Hogy az édes szavu hír,
Csábítgasson bármint, tőled
Valaha elvonni bír!
Elmegyek, elmegyek
Nem bontok itt sátrat.
Aki nálam bátrabb
Verjen itt gyökeret,
Verjen mély gyökeret,
Nőjjön és tenyésszen,
Férgen és penészen,
Ága, lombja vesszen...
A munkapártot
Nem mondhatom épnek,
Amennyiben a tagjai
Sorban kilépnek.
Micsoda reflektor elé álltam, hogy vékony alakom felhőkre szökken
Izgatott árnnyal, s karom erdők üstökébe tép?
Ott hangzik a nyelv varázsigéje,
S az életnek csalfa, hiu fénye
Olyan hűen felmutatva benne,
Mintha csupa igaz s való lenne.
Ringass édes álomba el hajó,
Suttogjatok csak csillámló habok,
Habár a nesz fülemnél hallható,
Oh én azért nyugodtan alhatok.
Ha te ugy szeretnél
Ahogy én szeretlek,
De sohase volna
Nevető jókedved!