Szomorú szerelmes versek
Ha te ugy szeretnél
Ahogy én szeretlek,
De sohase volna
Nevető jókedved!
Miska huszár a szakácsnét
Sej-haj, kerülgette váltig.
Csak egy csókot kunyerált, de
Sej-haj, nem jutott odáig.
A szerelem nem egyéb,
Mint egy csalfa gyermek,
Ki hamis szemeivel
Mosolyogva ver meg.
Rejtsd előlem kéjre lobbant
Szép szemed sugárait!
Rejtsd előlem édes arczod
S lelked annyi bájait!
Éjfél. A Rotond méhe tágul!
Ki zörög még a zongorán?
Fejem a zöld méregtől kábul,
A montparnassei éjszakábúl
Menekvés nincsen ily korán.
Csonttá fagy az, akit szeretnek:
Minden csöpp vér, mely hull miatta,
Belekeményül jégbe, fagyba.
Ha szerettem, megbántam,
Valamennyi, kit szeretünk, hálátlan;
És ha aztán gyűlöltem:
Nem a bántót, csak magamat gyötörtem.
Csalfa volt hő esküvésed,
Változékony lenge kép!
Csalfa, mely szemedben égett,
A szerelmi láng.
Szamosmenti füzek között
Elmerengve járok...
Bólintgatnak, köszöntgetnek
A fák s a virágok...
Szerettelek téged
S szerelmem jutalma
Lett a búbánatnak
Óriás birodalma...
Zenének hangja mellett
Vidáman foly a tánc,
Az ifjak hő szívére
Borul szerelmi lánc.
Szent György-nap éjén sipitók,
Nyugtalanok a denevérek:
Dohos várak ó termeiben
Táncolnak az özvegy legények.
Temetés lesz, komor, gyászos;
A koporsó vadvirágos.
A koporsó szivem; benne
Halott szivem nagy szerelme.
Aki víg legényéletnek örvend,
piros virágot tűzet süvegjére
s kacagva síró, keserű kedvébe
csókizű óbort nevetve hörpent.