Rákosi Jenő

Judit és Holofernes

"Sötét köpenyben sárga szellem
Bethuliában házról-házra jár,
S kit harcosim nyila nem illet,
Hervasztja a száraz lehellet,
Elhervasztja az éhhalál.

Virágzó szűz! törd össze kancsód,
Forrás vizénél édesebb borunk;
Kerüld a gyász komor tanyáját.
Az istent, ki elhagyta nyáját,
S eléd imádva borulunk.

Rózsát tündérszép orcádról ne
Tépjen természetellenes halál;
Erősb isten, kit mi imádunk,
Zengőbb a dal, csengőbb minálunk
Temetkezési bús dalnál.

S szemedben, ki könnyűt fakaszta,
Felejtsd az ifju vőlegényt, felejtsd:
Emléked szivedből kitépve,
S ifjabb szerelmi frigyre lépve,
Arcod forróbb keblemre rejtsd!

S most szóljon hárfák zengeménye,
Csendüljön a legédesb dal!
Csengő pohártól megszakítva,
Míg az újuló hajnal pírja
Csatára int s a kürt rival.

Feledve multat, drága lyánka
- Jövőd elé fátyolt sző a jelen.
Koccints!" - s a csendülő kupába'
Habzik a nedv s a szende lányka
Ajkán szilaj beszéd terem.

"Im e pohár, mit ajkam illet,
Tiéd legyen, tiéd dicső vezér!
Hatalmas bálványistenidre,
Kiket először - istenítve -
Említ szavam, tiéd a bér!

Tiéd a bér: a kéj, a mámor
Sovár lelkednek játszótárs legyen;
Igyál, igyál! Hej szebb danákat!
Verjék meg istenid hazámat!
Igyál! A regg túl jár még a hegyen!"

"Igyál, igyunk! - Oh édes mámor -!"
És csend, halotti csend száll tétova...
Gyilok villan galamb kezében,
S Bethulia karénekében
Zendül: "Hosánnah Jehova!"