Búcsúzásról szóló versek
Lengve sötét part árnyai közt a csolnak amott száll;
Nyúgoti fenyvek alól szél s hab utána rohan.
Könnye csillog, arca nedves,
És borongva feltekint.
Most indul a vonat,
Most rabol el tőlem az alkonyat,
A vaskerék úgy csattog a sinen,
Mintha benne hánykódnék a szivem.
Mit busuljak e világon
Más miatt szüntelen?
Hogy ha én senkit se bántok,
Más mit gondol velem?
Néktek is Barátim egy jó egészséget
Akarok mondani; mert azon hivséget,
Meljel mindnyájatok hozzám viseltettek...
Készen vagy már kotsis - oh de ti tselédek!
Kiket mint hű gazda iparodva véddek,
Szorgossak legyetek minden dolgotokban...
Jöttem hozzád kedves társ bútsumat venni
Mert hü gerjedelmem üz tőled elmenni;
Máriámat mentni megyek a' haláltól,
Őnéki köszönöm, hogy hivsége által
Élem e' kesergő megunt életemet,
Annak egy szava is enyhitti nyögtemet.
Fogj - be kotsis, útam most kell siettetnem;
Aztat hogy lehessen életben érhetnem,
Kiért világ minden hivságit megvetek,
Ha szolgalatjára hívemnek lehetek...
Majd ha elbucsúzunk
Kedvesem! emlékűl
Szakaszsz ki egy rózsát
Szived érzelmébűl...
Háromszor füttyentett az aradi vonat.
Elviszik, elviszik már a huszárokat!
Isten hozzátok!
Vitéz barátok!
Kikkel míg harcoltam,
Testvér voltam.
Száguldó sorsom ablakából
Tűnő határra néz szemem
S reménytelen tekintetével
Időz elszálló réteken.
Ez az én vérem, ó vegyétek,
Vegyétek tűnő életem.
A tűnő élet örökélet,
Ha vérét és szavát veszem.
Várom a gőzöst, szörnyeteg-gőgöst
Ki önönmagát oly nagynak hiszi -
Füstöt okádva itt lesz nemsokára,
s akit szeretek, magával viszi.