Omszk és Krasznojarszk között
Szűz föld, ifjú álmaim s apáim földje,
jó lenne megpihenni itt
s kedvemre bolyongva csókkal
illetni zöld zsombékjaid -
nem így! nem így! hogy talán embert is öltem,
agyamban döng a háború
s mintha ez lenne büntetésem:
szétlőtt lélekkel iszonyú
fogságba törve visznek keletre, más világ
végére hajszolt vonaton.
Fényes füveit hiába lengeti
a nagyszerű rokon vadon.
Ó boldogok a szabadon legelésző felhők,
furulyás pásztoruk a szél
s a tágas égen fellegesen
csavargó vídám seregély.
Boldogok a kirgizek is, akik erre tanyáznak,
bőrrel vont sátraik alatt
be szívesen szőném tovább
gyermekkori álmaimat.
Vagy lennék pusztai tűz, melynek szájában ropogva
omlik a zsíros réti gaz
s lobogó füstsörénnyel menekül,
izgatottan mint vén csikasz.
De hasztalan, tovább sodor kegyetlen
sorsom e tájról: rab vagyok
s valahol a Sárgatenger partján
hazátlanul elhervadok.
1917., Krasznojarszk
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!