Kerényi Frigyesügyvéd, költő és műfordító |
Hogy üdvezűljön egykoron,
Ha gyermek született,
Templomban rá békés kezek
Hullatnak szent vizet...
Dalost temetnek csendesen,
Toronyban semmi hang -
Ha gazdagon fizettetik,
Beszél csak a harang.
Egykoron itt Árpád véres hadi népe zajongott
A fejedelmi vezér érczbuzogánya körűl.
Te vagy mostan életemnek
Egész láthatára,
Tőled jő az én világom
Éje, napsugára.
Zöld köntösében rózsa áll, mint szerető,
Piros két arcza lángol leple közzül,
Vágyó sohaj fuval lehelletében,
Az esti szél találkozóra jő.
Hölgy kell nekem, pár hű baráti lélek,
S polgárszabadság levegő gyanánt.
Hadd huhogjon a pulyák seregje,
Kik az ismét síkra szállt magyarnak
Az enyészet cziprusán kivűl más
Pályalombot fűzni nem akarnak.
Dicséritek borát Tokajnak,
És Körmöczbánya aranyit:
Beszéljetek már, büszke népek,
Uj napjainkról valamit!
Kis fali órám éjen át
Szünetlenűl ketyeg
Ha elnémúl veréseivel,
Rögtön felébredek.
Kedvesét a téli földbe tették!
Jőnek majd ezer vigasztalással
Kik a vidám dalnokot szerették.
Nyugszik a völgy szenderegve
Est pirul le ormiról -
A torony csengő lakója
Régi hangon szólva-szól.