Magam vagyok, rám hull a végtelenség,
U - U - - - U - U - -
a fák, a lombok ezre eltemet.
U - U - U - U - U U
Olykor fölém cikáznak még a fecskék,
- - U - U - - - U - -
nem láthat itten senki engemet.
- - U - - - U - U U
A táj az ismeretlen mélybe kékül,
U - U - U - - - U - -
nincs semmi nesz a lombokon, a fán,
- - U U U - U U U -
s tűz-csókokat kapok a tiszta égtül
- - U - U U U - U - U
Én, a merész és álmodó parány.
- U U - - - U - U -
Egyszerre az ősfélelem legyűr,
- - U U - - U - U -
a lég üres, kihalt a szó, a hang,
U - U - U - U - U -
s én sápadottan fekszem itt alant.
- - U - - - U - U -
A föld szorít, s fölém végetlenül
U - U - U - - - U -
tágul ki, mint egy kék üvegharang,
- - U - - - U - U -
a végtelenbe nyúló kékes űr.
U - U - U - - - U -
| A
B
A
B
| 11
10
11
10
| ^ Keresztrím
| A
B
A
B
| 11
10
11
10
| ^ Keresztrím
| A
B
B
| 10
10
10
| | A
B
A
| 10
10
10
| | | |
|
|