Gyermekkor
Oh emlékszel az ódon barna házra?
Falak közé fagyott be méla csöndje.
Szögletben ültünk, dermedten vigyázva:
Oszlopos óránk hogy a négyet zöngje.
És akkor huss! a gyomfölverte parkba.
- A patak medrét dús homokba ásta -
Vadultan kúszott el a lonc, a tarka
És csüggött ó fenyők zúzmós palástja.
A tón magános hattyúnk küntmerengett.
Mint elfutott időkből fényes álom.
Csak meg se mozdult. Oh, a tó se rengett,
Az eget hívta, hogy beléje szálljon.
S az ég belémélyült, oly messzi kéken.
Kis arcunk glóriával verte vissza:
"Hallga! Tündérek hívnak a fenének
A hangjuk, halk, mint hárfa, enyhe-tiszta."
És mentünk vón... Akkor a víztükörre
Üdvözült könnyem pergett félve...
S a csudás ég tört, jaj, ezernyi körre
És minden tündér elcsitult a mélybe".
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!