Tóth Kálmán

Este

Oh csakhogy ismét itt az est;
A csillagok az egeken,
Ugy még semmit sem szereték,
Mint most az estét szeretem,
De benne többé nem csupán
A csillagok oly kedvesek,
Oly jó azt tudnom este, hogy
Ismét egy nappal kevesebb -
Ugy szeretnék meghalni már!

Eleget láttam arra, hogy
Behúnyjam végre szememet,
Pilláim, mint rekedt folyó,
Köny, és szeméttől nehezek.
Ez az, mit a világ szele
Az embernek szemébe hord,
S az egyik érzi, másik nem;
Az a kérdés: melyik bolond?
Ugy szeretnék meghalni már!

A jelszó: erény, becsület,
És mindenütt csak gyengeség,
Maga a költő szent dala
Már hiúságban születék.
Kicsiség, nagyság egy dolog,
Szerepel csak más név alatt,
Sárnak hijják a harmatot,
Harmatnak hijják a sarat -
Ugy szeretnék meghalni már!

Az érzés is csak egyre megy,
Egyforma a bú és öröm,
Olyan egyforma, mint a mit
Szemünkből sajtol, az a köny.
Mindakettő csinált dolog,
Ott van mindegyik fenekén,
Mint fényes folyóban a kő -
Számitásunk is feketén -
Ugy szeretnék meghalni már.

Ugy-e máskép lesz oda fönn,
Majd máskép lesz ez nálatok,
Szép bimbók az ég kertiben,
Égő bimbók! szép csillagok!
Oh mint hiszi az fényetek,
Oh mint remél az bennetek,
A ki a mig a földön élt,
Csak könyezett, csak szenvedett,
Ugy szeretnék meghalni már.