Ujra látlak...
Ujra látlak és szeretlek,
Nem mint régen, százszor jobban:
Bokréta lett szivem, melyben
Egy egész érzés-csoport van.
A gyermeki szent ábrándok,
Az ifjuság szilaj heve,
És a férfi szilárdsága...
Tele van a szivem, tele.
Arczodra, e halvány lapra
Vonásiddal föl van irva
Lelkednek, e nagy költőnek,
Minden búja, minden kínja.
Hogyha nem volnál is oly szép,
Elragadnak e fájdalmak,
S imádkozó ábrándokkal,
Mint a gyermek, csüggök rajtad.
Hajad, ez egy fürtös felhő,
A mely fehér szirtre szállott...
Ajkad ketté repedt rózsa,
Meggyuladt éj szemvilágod,
Egy rajongó eszméje vagy
Az alkotó istenségnek;
Az ifjuság vad hevével
Reszket szivem, lelkem értted.
És szépséged, és fájdalmad
Nekem erőt s daczot adnak,
Mint egy megfenyitett gyermek,
Pirulok, hogy nem birhatlak.
S gondolkozom... számitgatok...
Talán majd igy... valahára...
Szerelmemben benne van már
A férfin szilárdsága.
Ujra látlak, és szeretlek,
Nem mint régen, százszor jobban,
Bokréta lett szivem, melyben
Egy egész érzés-csoport van.
A gyermeki szent ábrándok,
Az ifjuság szilaj heve,
És a férfi szilárdsága,
Tele van a szivem, tele.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!