Tóth Kálmán

Sorsunk

Sorsunk az, hogy soha sem
Lehetünk egymásé;
Lassan elhervadok én,
Te meg leszesz másé.
Kínos lesz a hervadás,
Kínosabb, mint bármi:
A világban egyedül
S kigúnyolva állni.

Más csókolja ajkidat,
Azt a szép kis ajkat,
Mely nem tudom hárfa-e,
Avagy piros harmat?
Más csókolja kis kezed...
Mennyi gúny van ebben!
Azt a kezet, melyet én
Megfogni se mertem.

Előttem áll a jövő
Irtóztató képe:
Szétszórt hajjal bujdosom
Örökké egy végbe!
Nevetni fog, a ki lát...
Csak te sírsz majd érttem:
Oh, mert te is szerettél
Nagy titokban, mélyen.

Előttem áll a jövő -
Oh már mintha látnám!
S mégis igy kell bevárnom
Nyomorultan, gyáván.
Boldogságom égő ház,
Mások meg nem mentik,
Én meg nézem messziről,
S nem tehetek semmit!