Berde Mária

Töviságy

Kerül, kerül az álomlepke,
Sehogy sincs jó helyem,
Pedig dunyhám anyám csinálta,
Puhább, mint habselyem.

Párnáimat forgatva, rázva
Meg újból átrakom,
És enyhülésre messzi tárom
Az éjbe ablakom.

Töprenkedem, ugyan mi kéne,
Hogy könnyebbedjem én,
Tán szál-virágnyi halk öröm,
Mécslángnyi csöpp remény.

Jóság, csak egy cirógatásnyi,
Egy kéztől, mely kímél,
De hallgatnak a hű halottak,
És jajgat, akim él.

Gyermekkorom mondókaverse
Hozzám most visszajár:
- Ki jó falatjából nem ád,
Az töviságyba' hál...

Jóságot én is tudtam adni,
Kínom ki mégse hágy -
Örök a gond, örök a gyász,
Örök a töviságy.