Tóth Kálmán

Oh! nem halt meg az én anyám...

Oh! nem halt meg az én anyám,
Nem halt ő meg, nem lehet,
Soha, soha meg nem halhat
Az ilyen nagy szeretet.

Az a jóság, mely övé volt,
Halhatatlan és örök:
Virágillat, mely körülleng,
Pohara bár széttörött.

Mellettem van ő gyakorta,
Oh azt tudom, érezem,
Munkámhoz is eljön néha
S ő vezeti a kezem.

Aggodalom, bú gyakorta
Nyomja, lelkem, mint az ón,
Nem soká tart... ő megjelen,
S reám tekint biztatón.

De akkor is eljön, mikor
Van énnekem örömöm:
Mikor az én kis fiacskám
Iskolából hazajön;

Mig csókolom, ő fölöttünk
Nesztelenül már megállt;
Érzem keze érintését:
A mint kettőnket megáld!