Tóth Kálmán

Az életunt

Csak tettetem az egész éltet,
Nagynak veszem a kicsiséget,
És mutogatom annak, ennek,
Hogy a játékok érdekelnek.

Fontolgatom a léha dolgot,
Az izetlen tréfán mosolygok,
Vitára is fölnyilik ajkam,
Mintha örömem volna abban.

S ugy megharagszom néha, hogy még...
Boszankodni is mintha tudnék,
Pedig nincs semmi, a mi bántson,
Csak tetszik az, hogy élni látszom.

Szivem csupán másokról himez,
Teszem, mit más is ugy, vagy igy tesz,
Nehéz, nehéz utánzás, melyben
Kimerűl az én egész lelkem.

S ha végig játsztam e sok dolgot,
Este fáradtan összeomlok,
S azt érezem, hogy mindez semmi -
Oh, mi nagy teher élni, lenni!