Szerző
Erdélyi János

Erdélyi János

ügyvéd, akadémiai tanár, költő

1814. április 1. — 1868. január 23.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 68 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2025. február 3.

Megosztás

Címkék

Erdélyi János

A menekültek

Vivének-e földet, egy maroknyi földet
Bujdosó gyermekid, ó haza! belőled,
Hogy a távolban se váljanak el tőled?

Amerre ők járnak, sehol sincs nyugalom:
Emlékeztetvén rád minden lépten, nyomon.
Életök egy szálon függ, s ez a fájdalom!

És a nagy óceán könnyeiktől telik,
Sohajtásaikkal a szellőt szeldelik:
Vajon hol lehetnek nyugovó helyeik?

Bujdosó társaink, be is elszakadtunk!
Ti künn sokan, mi honn kevesen maradtunk,
Mintha a föld ketté nyílt volna alattunk!

Ó, ha ketté nyilnék s betakarna minket,
Vagy inkább mag gyanánt honfi-erényinket,
Vetéssé növelné magas érzelminket!

Mert igazabb népet a világ nem látott;
Mégis az ég midőn ránk ostort bocsátott,
Egész világon sem leltünk egy barátot!

Támadni kellene egy új Etelének,
E romlott világot hogy fenyítené meg
Súlyos csapásival öldöklő kezének,

Mondván: Ez a csapás lengyelek honáért,
E második csapás szép Olaszországért,
A harmadik pedig tulajdon fajtámért!

Erdélyi János aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!