Az esti felhők...

Az esti felhők torlatag csodája
Aranyligetté zsúfolódva áll,
Meghalt a nap...

Elmúlt. S csodálkozol: a szíved él.
A sóhaj megfeszíti bús kabátod,
Mint agg vitorlát édes, ifju szél.
És messzi partok enyhe rajzát látod.

Ajkad egy új, csodás igét keres,
Telit, zengőt, a régi szóknál szebbet,
Az esti felhő... hűvösebbet,
Talán ezt: ölj meg! tán ezt, hogy: szeress!

1915.