Berde Mária

Még föl se néztem

Még föl se néztem.
Olyan mindegy voltál.
És akkor szóltál.
És föltámasztott, rezzentett a hangod.
- Oly réges-rég, hogy egyedül bolyongok.
Oly sok az ember. Nyelvüket megértem.
A lelkükkel még sohase beszéltem. -
Honnan jövél? A hangod tünde fátyol,
Mely meglegyint az elvesztett világból.
S mint idegenbe szakadt árva gyermek,
Ki hallja megzendülni az anyanyelvet,
Elakadt a szívem verése.
És néztelek. Nem vetted észre.
Nem, hogy a szemem könnyel telt meg,
Reszketve, némán ittam a lelked,
A hangod lobogó tüzét -
Ó, álom, ó, gyönyörűség.