Laktam már a magány monostorát,
- - - U U - U - U -
Viseltem már a bús lemondás szürke
U - - - U - U - - - U
Kámzsáját, s homlokom megadva tűrte
- - - - U - U - U - U
A gondok ráncrepesztő ostorát.
U - - - U - - - U -
Istenem! lesz-e sorsom mostohább?
- U - U U - - - U -
Szívem mélyén, mint odvából az ürge,
- - - - - - - - U - U
Könnyem vizétől milyen új és fürge
- - U - - U U - - - U
Bánat riad fel? hogy lesz most tovább?
- - U- - - - - U -
Bús az élet, de balga, aki gyászol;
- U - - U - U U U - -
Bozótok közt, csendes és árva pásztor,
U - - - - U - - U - -
Vágyaim csengős nyáját vigyázva terelem.
- U- - - - - U - U U U U
Olyan jó hinni, hinni: túl sötét tereken
U - - - U - U - U - U U U
Üdvöm rejti egy óra, mint Megváltót a jászol;
- - - U U - U - - - - U - -
Mutasd az utat, csillag! ó, messzi Szerelem!
U - U U - - U - - U U U U
| A
B
B
A
| 10
11
11
10
| ^ Ölelkező rím
| A
B
B
A
| 10
11
11
10
| ^ Ölelkező rím
| A
A
B
| 11
11
13
| | A
B
A
| 13
14
13
| | | |
|
|