Tóth Kálmán

Ne irigyeld

Ne irigyeld, ha a világ előtt
Fejét büszkén fenn hordja valaki;
E büszke fő a fáknak árnyi közt
Szomorúan fog majd lehajlani.

Ne irigyeld a vidám kaczagót,
E boldogságban fürdő homlokot,
Ki tudja: hogy magányos éjjelen,
A forró párnán hogy sír, hogy zokog.

S ne irigyeld az élénk érdeket,
Ha tesz, törekszik és küzd valaki:
Magányában tán fáradt, csüggedőn,
Kimerülve fog összehullani.

E büszkeség, e kaczagás, e dacz,
Mind hiú, nehéz tettetés ez itt:
Minden szivnek van egy titkos sebe,
A mely örökké fáj, sért vérezik.