Tóth Kálmán

Én mondtam...

Én mondtam azt első néked,
Mikoron még gyermek voltál,
Én mondtam: hogy minő szép vagy!
Mire aztán elpirultál.

Én tettelek figyelmessé
Az ábrándos éjjelekre,
Nézted... nézted... és azt mondtad:
Mintha szived jobban verne.

És mondtam, hogy hozzám forrtál,
Mint a nap az ég boltjához -
Hogy meghalok, ha nem szeretsz...
S megvallád, hogy te is lángolsz.

És most ez a láng szivedben,
Hervaszt, fáj, és dúl és éget;
Én tettelek, oh én magam
Oly boldogtalanná téged!