Pergő kalász vagyok

Ha kérdezik, a termés megérett,
Acélos-é már a kihulló szem,
Nem válaszolok, lehajtom fejem,
S belül a kín forró tüze éget.

Lehajló, tört, pergő kalász vagyok,
Mit idő előtt megzúztak jegek,
Kincseimmel nem tudom, mit tegyek,
Megroppantott rettentő sorsmarok.

Magamba vissza nem menekülök,
Mert ott a pusztulás vert már tanyát,
Egyebet keresek, talán halált,
Ha célja lesz, benne megbékülök.