Pável Ágoston

A kisdedeknek törvényszékén

Valahányszor itt elmegyek:
a patak bozótos könyökénél
elém toppan egy kis gyerek.

Azt mondják, akik erre laknak:
egy boldogtalan, kisiklott cseléd
itt fojtotta a vízbe szégyenét.

Mióta ezt tudom,
vércseppeket
látok a szűk gyaloguton.

És hallom, hogy a víz alól
egy pityergős gyerekszáj
az életem, a napfény ellen panaszol.

És mintha egy parányi kar
a cinkos parti fák közül
utánam nyúlna csontindáival.

És bűntudat és szégyen pirul arcomon,
mert én is e cselédes, lelencházas,
lélekvermes társadalomhoz tartozom.

Már arra is gondoltam néha,
hogy bocsánatot kérek tőle.
S mégis mindig sunyin eloldalgok előle.

És csak dadogok, félrenézvén.
Tán attól félek: nincs bocsánat
e gyáva bűnre
a kisdedeknek vízfenéki törvényszékén.