Enyém vagy Erdély
Kicsi földdarab, Erdély, enyém vagy.
Bensőm melegében hozzásimul arcod
édesanyám arcához, ki messze, más határon
őrzi a képét itthonmaradt fiának.
Szent vagy mint ő, ki méhében hordozott:
kicsi esettsorsú, szegény édesanyám,
mély fekete, epedő szemével.
A te szemed is olyan:
örvény, titok, csodálatosság, zene, -
mély, mesélő tekintetedben
valami örök borongással.
Úgy súgtad: induljak csak el
drága arcodat megragyogtatni
a világnap fényében.
Fehér sugarakban füröszteni meg
termő anyai testedet és fénylő köntöst
borítani reá: világítson az éjszakában.
Nem tűz a Nap útamra, édesanyám!
Sötét a táj köröskörül, vigasztalan sötét!
Mégis: tudom, menni kell, úgy akarod.
Megyek kicsi Erdély, kicsi édesanyám, -
fáradt fejemben zúgás, dübörgő vad zene,
ritmusra lépek, nesztelenül, hallgatagon.
Tudom: hajnalra csendben célhoz érek...
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!