Szerző
Ölvedi László

Ölvedi László

költő

1903. május 22. — 1931. június 21.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 317 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2022. június 16.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölte

Ölvedi László

Anyámnak

Itt állok az ifjúkor delén,
Zsongó mélabús gitár a lelkem.
Rá ma ezüstös, új húrt szereltem
S e kósza kis dalt halkan pöngetém.

Elindultam - egy bohó gyerek -,
Csókod tüzétől égett az arcom.
Kopját feszítni sok büszke harcon
Makacs bízással tán azért merek.

Hópihés, fehér, bús téli esten
Aggódó lelked nálam jár, tudom...
És számon kéri útfélen-úton.
Ha csalfa piros rózsát kerestem.

Megtépett sokszor a durva közöny,
Nevettek mások, bármit akartam.
És ha némán ajkamba haraptam,
Balzsamos ír volt szememben a könny.

Arcomba szökkent olykor a mámor,
Hej! hányszor készült ütni az öklöm!
Hiszen Petúrok vérit öröklöm...
S szavaddal mégis, mégis megalázol.

Hitetlenek közt hinni vakmerőn
És szilaj daccal elvakultan:
Bizony mindig tőled tanultam.
Ez minden kincsem, sugaram, eröm.

Ha lehullatják rózsáim ez évek,
(Óh jaj, tudom, ősz jön a nyárra!)
Álomhajómon, mit se várva,
Enyhülni hozzád ismét visszatérek.

Ölvedi László aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!