Benedek Elek

Mezei élet

Én, ki papíroson sokat szántogattam,
Baconi mezőben szántogatok mostan.
Aszfalt helyett járok keskeny barázdában,
Szívem gyönyörködik pacsirta dalában.

Világ pompájára szívem nem vágyódik,
Nem és nem irigylem nagyváros lakóit.
Dalos színházakba míg tódulnak mások,
Pacsirtadal mellett virágágyat ások.

Amikor felpirkad a szép piros hajnal,
Megtelik a kertem vidám madárdallal.
Érzem a szívemnek ő megifjodását,
Testemnek, lelkemnek ő megújhodását.

Nem irigylem én a gála úri népet,
Reggeltől estéig éntőlem henyélhet;
Kísérem az ekét csendes dalolással,
Bizony, nem törődöm léha mulatással.

Paraszti mód szerint nagy boldogan élek,
Nagy úr ám a király: véle sem cserélek.
Kedves ekém után ahogy én sétálok,
Megirigyelhetnék tőlem a királyok.

Óh, mezei élet, te vagy a szép élet,
Világ sok javáért el nem cserélnélek!
Te benned terem meg sok szép gondolatom,
Én aztán lassankint mind eldalolgatom.

Amikor én járok az eke nyomába,
Kedves jó pajtások, nem járok hiába.
Egy-egy dalomat, ha szépnek találjátok,
A baconi mezőt áldva áldhatjátok!