Magyar porszemek
Magyar porszem! a forgó szél
Miért ragad el rohanva?!
Omladozó udvarházak,
Elapadott szivek hamva...
Magyar porszem, kincses porszem,
Tölgyfa, kalász, rózsa őse,
Benned aludt rege-álmot
Bal idők bús hegedőse...
Nagy idők szép hegedőse...
Telesírtuk véres könnyel,
Átitattuk drága vérrel,
S mégis szórtuk két marékkal,
Szórva szórtuk szerteszéjjel,
Mint a gyermek puszta parton,
Ha a tengert szél fodrozza,
Homokot vet hűs hullámba,
S várja, hogy az visszahozza...
Várja, hogy az visszahozza!
Most, hogy kevés van belőle,
Szedjétek két kézzel össze,
Mintha gyémánt, mintha gyöngyszem,
Mintha élet volna közte...
Szedjétek két kézzel össze,
Dacos lábbal álljatok rá,
Nem tágitva talpalatnyit,
Váljatok rajt sziklafokká!
Váljatok rajt sziklafokká!
Sziklafokká, ahogy néha
Tajtékörvény közepébül
Habszülötte - napsütötte
Büszke sziklasziget épül.
Kis korallok átfogóznak,
Ölelkeznek, mind a hány van,
Szirtté válnak és megállnak
Zúgó, dörgő óceánban...
Szerteomló óceánban...
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!