Harsányi Zsolt

Harminc elmúltam

Egyszer falun, még nyolc éves koromban.
Kimondhatatlanúl szerelmes voltam.
Elámult szemmel emlékszem reája,
Ő volt, tanítóék kis Sárikája.
Ha gyömbért venni elküldték a boltba,
Ott lestem őt a liceum-bokorba.
Elbújva reszkettem, ha jönni láttam,
És izgatottan egy fűszálat rágtam.
Harminc elmúltam. Az ember elfárad.
Hej de szeretném most azt a fűszálat.

Tanító bácsiék minden vasárnap,
Mihozzánk szépen uzsonnázni jártak.
A társaság benn a durákot verte,
Minket kiküldtek játszani a kertbe.
Volt egy virágja és én arra vágytam,
Nem adta, megtámadtam, földhözvágtam.
Kitéptem a kezéből, boldog voltam,
Ő bőgött, én a rózsát megcsókoltam.
Harminc elmúltam. Járom a világot.
Hej de szeretném most azt a virágot.

Egyszer vendég jött hozzánk, Kende Pista.
Nagy úr: vakációzó gimnazista.
Nálunk nyaralt, az én hintámmal játszott,
Az én horgommal órákig halászott.
És egyszer a szérü mögött meglestem,
Hogy Sárikával csókolódznak ketten.
Szegény kis férfi mindent tudtam ebből,
Két nagy kövér könny jött ki a szememből.
Harminc elmúltam. Mit kérhetnék szebbet?
Add vissza, Istenem, azt a könnycseppet.