Kérlelés
Forrón szeretsz te engemet,
Mint fű tavasz hevét;
Lánggá lobbantod kebledet,
S az olthatatlan ég!
Ne duld, ne duld föl édened,
Még meg nem áldott istened!
Ah egy ifjú hát mit tehetne itt,
Hogy olthatandná el keserveid?
Néz égre, földre, s nem tanál
Segélyt, mivel neked
Szolgálna; s búd hulláminál
Nyugtatná érzeted.
De mégis nyúgodj édesem!
Majd én a percet ellesem,
Midőn örömmel szolgálok neked,
Hogy fölviditsam kintelt életed.
Ah a remény, csak a remény
Maradt nekünk irúl,
Ezt tépd csak, mert ezt tépem én
Jövőm virágirul.
Bogács bimbó legyen bár az,
Mit rózsa helyt hajt a tavasz;
Jövő ellen remény legjobb paizs,
Ne türjünk kétszer, most is, akkor is!
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!