Fenyő László

Virrasztó Violáért

Az éj, mint messzi vízesés,
én: lelkiismeret:
virrasztunk együtt... zúg a csend,
kezet nem tördelek,
csak gondolatom lázadoz:
Nem szabad... Nem lehet...

Forgolódik a szeretet
és oly gyámoltalan,
hallgatni fél, beszélni fél,
csöndje van, szava van:
mit ér? csak a vakhit segít,
mint a háborúban.

Mert háború ez, háború
s harcban mit ér a szó?
A kiáltásnál hangosabb
egyetlen puskagolyó.
S ha ágyutűz? ...Lerogy a dóm,
bedől a templomhajó.

Lelkem, Violám - szól a dal,
te, lelkünk, Violánk,
illatoznod szabadna csak,
lángolnod, tiszta láng -
az életből nem tudni mást,
csak ennyit: Ispiláng.

Mert ami gyermeknek maradt
bennünk, csak az a szép -
s ő egészben gyermek maradt:
ezer játékszerét
meglelte itt is, ott is a
világban, szerteszét.

Játékok s játszótársai
most seregeljetek
ágya köré... hajdan-zúgó
erdők és tengerek:
fenyves és sós párák, ti mind,
oda-leheljetek.

Kedvenc kutyája, nyald kezét,
legyintsd orgona-ág
áprilisoddal, fürtösen,
vad szomjú homlokát:
álmodja gyöngyös láza ott
gyöngy harmatnak magát.

Uram, marasztald őt nekünk,
hiszen téged szeret:
szeretve a Teáltalad
teremtett életet -
mi csak azt tudjuk: Nem szabad,
te tedd, hogy: Nem lehet...