Benőfy Soma

Nefelejtses haj

Legenda

Sir a gyászos özvegy, árva,
Sirkeresztnél térdenállva:
A hova a könyek esnek,
Ott nyilnak a nefelejtsek.

Özvegyasszony árvalánya
Nefelejtset tüz hajába;
Köny ragyog a nefelejtsen,
Hogy ki látja, könyet ejtsen.

Titkos koldus állapotban,
Kétszer annyi sok nyomor van;
Ki ne ejtsen látva, értve,
Alamizsnakönyet érte.

Kétség utján áll az anya,
Szól, de majd eláll a szava;
"Hajh, egy mód van még kenyérre:
Szent a kincs, mi lenne bére!"

"Oh anyám - szól rá a lánya -
Nincsen özvegy, nincsen árva;
Azt, mi nincsen is, megadja,
A szegények édes Atyja.

Egy a lelkem, egy a testem,
Élve sirba nem sülyesztem;
S bár utólért az utolsó:
Hit s erény lesz csak a jelszó.

Azt hiszed eladni nincs mit?
Oh anyám, van még egy kincs itt:
Itt e haj, - ha ezt levágom,
Majd eladjuk legszebb áron."

**

Ott a szép haj a piaczon,
Árulja az özvegyasszony:
Ott a szép haj, csodapompa
Napsugáral van befonva.

És a szép hajfürt legszebbjén
Ott az ékszer, a kis emlény:
Ott a köny s a könytükörben
Hit-erénynyel meg nem törten.

**

Arra ment egy ifju épen,
Rácsodálva szól eképen:
"Angyal lett-e, a kié volt?
Vagy az Istenadta félholt?"

"El a lány - igy sira anyja -
Éhhalálnak odahagyva;
Türt a mennyi csak reá fért,
Életenyhet vár hajáért...

Itt a hajban bekönyezve,
Könyező kis nefelejtse:
Atyja sirján szedte sirva,
Hit s erényét biztositva."

**

És az ifju illetődve
A hajat megvette tőle;
És a lányért megajánlá
Mindenét, és még magát rá...

**

Örömében egyre jő s megy,
Fölmutat a boldog özvegy; -
S a ki látja, az is fölnéz:
Ott lakik a Gondviselés.