Kikeletkor
Szellő támad délről s fujdogál melegen,
Olvasztja a jeget a büszke bérceken,
Üdül a föld, arcán mosoly kezd látszani,
Szegény rabnak végre tágulnak láncai.
De még se higy vakon, mert az idő csalárd!
Még zúz, jég fedheti az ébredő határt,
A tél boszút állhat a füvön, levelen,
Mely bizván, legelsőbb, földön, fán megjelen.
Már is kél a vihar... nem vihar az, mely kél...
Sötét bár, nem felhő, - zugó bár, de nem szél!
Baljós, félemletes, küldött holló-csoport,
Mit érez...? merre tart...? és hol fog ülni tort...?!
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!