Öreg faültető éneke
Ragyogj, ragyogj még, őszi napsugár,
Melengesd testét az elaggott földnek!
Szánd meg szegényt, óh nézzed, mily kopár,
Talán nem is zöldül ki soha többet.
Ragyogj, ragyogj még, óh, tekints le rám,
A jó öreg gyümölcsfa ültetőre,
Ki ősszel is nemhogy pihenne, lám,
Munkál serényen, gondol a jövőre.
Ragyogj, ragyogj még nyájas-szelíden,
A zord szelet kergesd a messzeségnek,
Hadd ültetek fát szépen, rendiben,
Óh, nem magamnak, az új nemzedéknek!
Ragyogj, ragyogj még s azzal ne törődj,
Munkám örömét, hogy aligha látom...
Jól tudják ezt a vén faültetők,
Óh, jól tudom ezt én is, nap barátom!
Óh, jól tudom, hogy más szedi le majd
Édes gyümölcsét mind ez ifjú fáknak,
Örömet, hasznot nékem egy se hajt,
Fáradt testemnek sosem adnak árnyat!
Mindegy! Te csak ragyogj, segélj nekem,
A zord szelet kergesd a messzeségnek.
Mi hasznom benne? én nem kérdezem,
Csak ültetek a jövő nemzedéknek!
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!