Szerző
Reményik Sándor

Reményik Sándor

erdélyi származású költő, akinek verseit 1945 után politikai okokból évtizedekre száműzték a magyar irodalomból

1890. augusztus 30. — 1941. október 24.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 559 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2021. július 1.

Megosztás

Címkék

Reményik Sándor

Telefonpózna

Elsorvadt, száraz ágai
Mint béna karok, kimerednek.
Telefonpózna lett a fa:
Hírhordozója embereknek.
S a többi közt kell állnia.
A többi mind faragott oszlop,
Legyalult, kinyalt, sima fa,
Olyanok, mint az udvaroncok.

Ezen még ott az ősi kéreg,
És van még benne büszkeség, -
S az erdőre még visszaréved.

Úgy bontja meg a többiek sorát,
Mint a fecsegő, léha népet
Egy sötétcsuklyás aszkéta-barát.

Az emberek a drótot hozták,
Ott állt, útban állt, kapóra jött,
Nem vágták ki - csak besorozták.

De rajta még az ősi kéreg,
A büszkesége megmaradt még, -
S az őserdőre visszaréved.

Reményik Sándor aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!