Kaffka Margit

Erdőn

Nincs messze még! - Tán egy szavamra vár!
- Smaragdlevelek rezgő mélyiben
Halk fényeső. - Ejh, áruló köpeny!
Mért lesked ott? El van végezve már!

Szél zörren át. Futkos tétova nesz. -
- Most mozdul!... Oh, korhadt fatörzs az ott!
Hát el bírt menni mégis, - itthagyott!
Fülembe cseng: "Utolsó szavad ez?" -

Szörnyű, - e sok fa hogy útamba áll!
Szeret, - szeret! Tudom, megbánta már,
Szeszélyem űzte el, s most nem talál.
Nem válhatunk mi így el! Oh - megyek!

- Már szétsimúlnak mind a levelek,
Az ösvény. - Csitt, ő az! Hunyt szemmel áll,
Az arca ónszínű, mint a halál...
- Most várok még! - néznem kell; hogy remeg!...